A gonosz bennünk lakozik?
2017. március 09. írta: FBEP_PSY

A gonosz bennünk lakozik?


Valószínűleg sokan hallottak már a nürnbergi perről, mely során megtörtént a náci bűnösök felelősségre vonása, de azt, hogy a per során a vádlottakkal felvették a Rorschach tesztet, biztosan kevesen tudják. Ez nem véletlen, ugyanis az így kapott adatokkal évtizedekig nem foglalkozott senki. Ennek okára rövidesen kitérek, de először ismerjük meg a tintafoltokról elhíresült Rorschach tesztet, melyet a pszichodiagnosztikában a mai napig gyakran használnak. rorschach3.jpg

A Rorschach teszt Hermann Rorschach svájci pszichiáter nevéhez kötődik és 10 darab különböző mintázatú tintafoltot ábrázoló táblából áll. A vizsgálatvezető egyenként mutatja be a táblákat a vizsgált személynek, aki a foltokat nézve elmondja, hogy mihez tudná őket hasonlítani, és a kapott válaszokat a vizsgálatvezető jegyzőkönyvben vezeti. Mivel a Rorschach tesztet már rengeteg – egészséges és beteg – emberrel vették fel, ezért a kapott válaszokat összevetve a korábbi statisztikákkal képet kaphatunk a vizsgált személyünk bizonyos jellemzőiről, például arról, hogy vannak-e szexuális problémái, hogyan viszonyul a környezetéhez vagy akár hogy jellemző-e rá az agresszív, szadisztikus viselkedés.

 

nurnberg.gifTérjünk vissza a nürnbergi perhez, ahol adott volt tehát jónéhány Rorschach jegyzőkönyv, amely bemutathatta volna a bűnösök személyiségét, de mégsem akarta senki kézbe venni a dolgot. Miért? Egyszerűen azért, mert a megtörtént borzalmak után mindenki azzal nyugtatta magát, hogy akik ilyet követnek el, azok csak ördögien gonoszak lehetnek és féltek attól, hogy kiderül, pont ugyanolyan hétköznapi emberekről van szó, mint akármelyikünk. 30 évet és a közhangulat lecsillapodását kellett megvárni ahhoz, hogy Molly Harrower, a Rorschach teszt egyik szaktekintélye kézbe vegye a jegyzőkönyveket, és egy papokból és kórházi páciensekből álló kontroll csoport eredményeivel összevesse a náci vezetők személyiségrajzát. A jegyzőkönyveket elemző pszichológusok nem tudták, hogy ki elemzi a nácik adatait és ki a kontroll csoportét.

Harrower, a bevont pszichológusok elemzéseit összevetve, nem talált semmilyen kiemelkedő vonást, amely megkülönböztette volna a náci vezetőket a szokványos emberektől, és az is kiderült, hogy egyikük sem volt szellemileg zavart. Ami talán ennél is ijesztőbb, hogy a bűnös csoport jegyzőkönyve semmiben nem különbözött az átlagos amerikaiakétól.

Hasonló eredményre jutott egyébként szociálpszichológiai szempontból Zimbardo híres börtönkísérletében, és erre utalt a nürnbergi per egyik megbízott pszichológusának, George Kelley-nek az 50-es években tett kijelentése, hogy ez a fajta autoriter rendszer nem néhány vezető elmebetegségén alapszik, hanem a társadalom egy sajátos szocio-kulturális betegsége, amely akár az Egyesült Államokban is bármikor megvalósulhatna.

Vajon hogyan interpretálná George Kelley a mai Egyesült Államokat?

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon! 

Forrás:

  • http://www.apa.org/monitor/2009/03/nazi.aspx
  • Mérei Ferenc- Szakács Ferenc: Klinikai pszichodiagnosztikai Módszerek, Medicina, Budapest, 
  • Kép: https://catalog.archives.gov/id/540127,
  • Rorschach illusztáció: https://www.123rf.com/photo_34235669_rorschach-inkblot-test-illustration-random-abstract-background.html

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr4212322737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Advanced Flight 2017.03.09. 16:04:11

"Vajon hogyan interpretálná George Kelley a mai Egyesült Államokat?"

Biztos megállapítaná, hogy Trump csak másfél hónapja elnök, de már megvalósult a Harmadik Birodalom reinkarnációja, az apokalipszis lovasai végigvágtattak jenkiföldön és mind meghalunk.
Tuti, hogy ezt mondaná. Főleg, ha jól megfizetik érte :-)

felső határ nincs 2017.03.09. 16:24:50

az antiszemitizmus természetes érzés

Alick 2017.03.09. 17:06:11

A náci vezetők nyilvánvalóan pozitív küldetésnek fogták fel az általuk megvalósított programot, ahogy más politikusok is így vannak vele.
Pl. a brit, spanyol, belga, francia, stb. gyarmatosítóknál is belefért az "alacsonyabbrendű" bennszülöttek tömeges lemészárlása.
Etikailag relativizáló önigazolást mindig lehet gyártani...

Légy résen! 2017.03.09. 17:12:34

Egyrészt a Rorschach teszt elég képlékeny eredményeket ad, másrészt egy tesztből nagy következtetéseket levonni igazán fölösleges.

Harmadsorban pedig nem annyira a képességek és a vonások a kérdések, mint az, hogy mit kezdünk velük.

Netuddki. 2017.03.09. 17:13:28

Tanulság. A Rorschach teszt nem alkalmas a náci hajlam kiszűrésére.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.03.09. 17:18:05

Vagyis a gonosz mindenkiben ott lapul..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.03.09. 17:19:48

@Légy résen!: Viszont egyes-magukat tudósnak gondoló egyének- remekül képesek az ilyen tesztekkel más embereket hülyíteni, és ebből frankón megélni.:)

sutyerák 2017.03.09. 18:35:14

a régi vicc szerint a páciens mindenre azt mondja,hogy dugás.
-mire a doki:maga egy perverz személyiség.
-én?hisz maga mutogat nekem disznó képeket! :)

sírjatok 2017.03.09. 18:36:16

@csentecsa: szerintem egy pina van rajta

mondjuk szerintem az összesen az van

sutyerák 2017.03.09. 18:36:37

@csentecsa: az két mérges medve a málnásban,-ki nem látja?

sutyerák 2017.03.09. 18:38:36

freudnak is mindenről az anya és szeksz jutott eszébe,-totál dili lehetett a pali.

nyelv-ész 2017.03.09. 18:47:43

@csentecsa: Nyilvánvalóan, mert én meg egy szép színes virágot látok. Az ápoló bácsik is nagyon kedvesek, már csak napjában egyszer tesznek a hidegvizes medencébe, és napról napra egyre hosszabb időre veszik le rólam azt a kissé szoros, furcsán hosszú ujjú, szoros kis kabátot...

bbwd 2017.03.09. 18:48:55

van egy rossz hírem, a "náci bűnösök" is teljesen hétköznapi emberek voltak ...

Bright side of life 2017.03.09. 19:14:58

A Rorschach teszt legjobb megfejtése az Armageddon c. filmen látható by Steve Buscemi...

Marengoo 2017.03.09. 20:20:30

A korlátlan hatalom eltorzítja az ember viselkedését rossz irányba. Maximáslisan visszaélnek a hatalommal a hatalmon lévők. Erről szólnak a nácik cselekedetei is és a Zimbardo kísérlet embereinek cselekedetei is.
Ezért vannak a hatalomgyakorlással szembeni fékek és ellensúlyok a demokráciákban és ezért nincsenek a diktatúrákban.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2017.03.09. 21:56:29

Hidd el, hogy ha ezeket a teszteket "lefuttatták" volna például a világ egyik legnagyobb barbárján, akit Churchill néven ismersz, vagy a tolószékes kis genyón, aki egy egész országot hajszolt bele a háborúba (Roosevelt), esetleg a drezdai bombázást előkészítő tetveken, akkor ugyanilyen végeredményt kaptunk volna.
Nem volt semmi bűn abban, amit az úgynevezett "náci vezetők" vagy "náci háborúős bűnösök" képviseltek, mert a másik oldalon (ahonnan a teszteket nyújtogatták befelé) ugyanolyan, ha nem még keményebb és véresebb háborús bűnösök toporogtak. Csakhogy ezúttal ők nyertek (másodszor is - sajnos), és ezért őket tiszta lelkű, békés és az emberiséget megmentő hősökként aposztrofáljuk - holott mocskos egy banda volt.

Szóval nincs semmi baj abban, ha minden "nürnbergi bűnös" pinát látott a dologban. Ez természetes, még egy "nácinál" is. Ha férfiember. :-)

Dzsordzs Lukász 2017.03.09. 22:57:54

"Mivel a Rorschach tesztet már rengeteg – egészséges és beteg"

Nekem is mutattak ilyen rorsak rajzokat, de nincs semmi értelmük, mindegyik egy véres pinát ábrázolt.

H?P? 2017.03.09. 23:15:42

@Tom Bobb: "ugyanolyan, ha nem még keményebb és véresebb háborús bűnösök toporogtak. Csakhogy ezúttal ők nyertek (másodszor is - sajnos), és ezért őket tiszta lelkű, békés és az emberiséget megmentő hősökként aposztrofáljuk - holott mocskos egy banda volt."

Egyetertek, a tortenelmet a gyoztesek irjak. Haboru volt, amit minden fel, a korszellemnek megfelelo barbarizmussal, kegyetlenseggel vivot, es egyik fel sem volt tekinttel senkire es semmire. Ha nemetek gyoztek volna, akkor ok vizsgaltak volna az amerikai, angol, orosz, haborus bunoket, es akkor ok lenenek a mai napig a legszornyubb gonosztevok, minden konyvben es filmben.

H?P? 2017.03.09. 23:35:50

"hanem a társadalom egy sajátos szocio-kulturális betegsége, amely akár az Egyesült Államokban is bármikor megvalósulhatna."

Erre lehet azt mondani, hogy ilyen az ember. Egyeni szinten semmilyen lenyegi fejlodes nem tortent szerintem mar 20-30 ezer eve.
2 ezer eve a romai stadionokban emberek, allatok szadista kivegzesen elvezkedo, es azt termeszetesnek tarto emberek genetikailag teljes mertekben megegyeznek a most elo emberekkel. Semmiben sem kulonbozunk toluk. Az egyed nem valtozott, csak a ot korulvevo vilagtarsadalom, a korszellem fejlodott. Ha az elmult evezredekben kialakult tarsadalmi kenyszer(szokasok, torvenyek, kultura) hirtelen megszunne, akkor maximum ket generacio mulva az emberek ugyan ott tartananak, mint az okorban, vagy a sotet kozepkorban. Nyilvanos kivegzesekre, boszorkany egetesekre jarnanak szorakozni. Az embertelenseg, kegyetlenseg, valtozatlanul itt van velunk, legalabb is a tobbseggel biztos.

Senki A. 2017.03.09. 23:39:18

@Tom Bobb: És akkor most éljenek a nácik?

fizeto_utas 2017.03.10. 10:21:55

@H?P?: "Egyetertek, a tortenelmet a gyoztesek irjak. Haboru volt, amit minden fel, a korszellemnek megfelelo barbarizmussal, kegyetlenseggel vivot, es egyik fel sem volt tekinttel senkire es semmire. Ha nemetek gyoztek volna, akkor ok vizsgaltak volna az amerikai, angol, orosz, haborus bunoket, es akkor ok lenenek a mai napig a legszornyubb gonosztevok, minden konyvben es filmben."

Lóf***t, Mama! A második felében igazad van, akkor tényleg ők lennének a gonosztevők a filmekben. De azért az egy lényeges különbség, hogy a szövetségesek nem mészárolták le teljesen ok nélkül 6 millió saját állampolgárukat, csak a politikai demagógiájukat elátámasztandó.

Almandin 2017.03.31. 20:45:05

@Marengoo: Tökéletesen megfogalmaztad a lényeget. A hatalom valóban torzítja a jellemet, nagyon kevés az olyan ember, aki ettől mentes marad, és főleg azok, akik tudatosan törekszenek arra, hogy egy erkölcsi mércének megfeleljenek. A kulcsszó a tudatosság szerintem. Az agresszió az ember veleszületett tulajdonsága, amit a civilizáció valamennyire kordában tart. Szerintem a legszelídebb emberben is vannak elfojtottan agresszív vonások, még ha magának nem is ismeri be (különösen vallásosoknál gyakori ez). Egy kevés agresszió ugyanis az önvédelmi képesség miatt is szükséges, valamint régen a húst is csak vadászattal tudták az emberek beszerezni, amihez ölni kellett.
Megfelelő erkölcsi neveléssel lehet csökkenteni az ilyen cselekedetek gyakoriságát a társadalomban. A lelkiismeretet kell fejleszteni, valamint az empátiás készséget.
süti beállítások módosítása